Születésnapi beszélgetés a hetvenéves Barcsay Jenővel

A hír szűkszavú: Barcsay Jenő Kossuth-díjas, kiváló művész ma ünnepli hetvenedik születésnapját. Néhány nap híján tehát egy idős a XX. századdal, amelynek egyik — Európa szerte kimagasló művészegyénisége.
Budapesti műterem lakásában az elmúlt hét évtizedről beszélgetünk.
— örülök — kezdi a szót —, hogy megértem a hetvenedik évemet. Nagyon nagy  dolog, hogy jó egészségben eljutottam idáig. A másik születésnapi gondolat: am ióta csak a világra jöttem, tudom, hogy van anyám. Ma is. Most lépett életének századik esztendejébe. A harmadik gondolat: nagyon hálás vagyok a sorsomnak, hogy életemben mindig hozzásegített ahhoz, hogy az adottságot, amivel születtem, kibontakoztathattam . Ehhez persze nem csak adottság kell, szerencse is, lehetőség is. Az életem re döntő befolyással volt az, hogy a sors néhány olyan nagyszerű emberrel hozott össze, akik nem csak jók voltak hozzám, hanem anélkül, hogy ismertek volna, segítettek rajtam . így például örök hálával tartozom Gulyás Károlynak, a marosvásárhelyi gimnázium rajztanárának, mert neki köszönhetem. hogy festő lett belőlem. Ő fedezte fel bennem a rajzkészséget s vitt el az egyik helyi mecénáshoz, aki anyagilag hozzásegített, hogy Pestre jöhessek, a Képzőművészeti főiskolára. És nem felejthetem el Lyka Károlyt, a tanáromat, akitől nemcsak nagyon sokat tanultam , hanem aki első kiállításaimat is önzetlenül patronálta.
Barcsay Jenő életének nem csak az. indulása volt különös, a folytatása is. Erre így emlékezik:
— A főiskola elvégzése után még nem gondoltam arra, hogy a festészetből megéljek. Festettem, rajzoltam valami belső kényszer alatt, a lá n azért, mert mindig nagyon szerettem kísérletezni í, egy-egy mű megszületését a kísérletek sora előzi meg. Harmincegy éves koromig éltem így, szinte kizárólag a kísérletezésnek szentelve
minden órát. Aztán nem ment tovább, állást kerestem, hogy megéljek valamiből. így kerültem az egyik iparostanonc-iskolába, ahol a fém ipari technológiától kezdve a magyar irodalomig több tárgyat tanítottam , csak éppen rajzot nem. Talán furcsán hangzik, de így igaz. így éltem 1944-ig, amikor is rövid idő alatt három Sas-behívó érkezett címemre. Előbb Kmetty Jánostól, aztán pedig Szőnyi Istvántól kaptam ham is papírokat, miszerint katonai szolgálatra alkalmatlan vagyok. Bujkálva, ham is iratokkal úsztam meg ép bőrrel a háborút.
A felszabadulást követően evezték ki a főiskola anatómiai tanszékének tanárává. Ennek is különös története
un.
— Amikor a háborút köve-en. még a tanítás megkezdés előtt, összeült a tanári kar, Krocsák Emil ajánlotta meghívásomat a megüresedett tanári állás betöltésére, és Szőnyi István támogatta javaslatát. A intést Varga Nándor közölte dem. Néhány nappal később Szőnyi megkérdezte tőlem: Jenő, vállalod-e? Akkor még csupán annyit értettem az anatómiához, mint a többi festőkollégám, de ez nem lehetett ég arra. hogy tanítsam az anatómiát. Ezért haladékot értem a végleges válaszadás- i, s ehhez kapóra jött a három hónapos kényszerszénszünet. A szertárból kicsempészem egy csontvázat, újságpapírba csomagoltam, s amikor a kapuban a portás egy pillanatra elfordult, m int egy vásott kölyök, kiiszkoltam. Három hónapig szinte éjjel-nappal ezt a csontvázat tanulmányoztam ... így kezdődött s folytatódott azzal, hogy minden órámra rajzokkal illusztrált óravázlatot készítettem. Ezt csak azért említem, mert ezekből a rajzokból született meg első könyvem.
Azóta könyveit nem csak idehaza, Európa-szerte ismerik, s kaphatók is a legkülönbözőbb nyelvekre lefordítva Európa legtöbb városában. És anatómiai rajzai helyet kaptak a francia diákok tankönyveiben is.
Gyakran próbáltam m ár megfejteni Barcsay Jenő művészetének titkát, de teljességében máig sem sikerült. Képeinek egyszerűsége volt az, amely megkapja e képek szemlélőjét? A kis méretekben is a monumentalitás erejével ható varázsuk? Vagy a súlyos, tömbszerű alakok látványa? A tájak konstruktív tükre? A színek nyersességében is megkapó villódzása? Egyik is, másik is, de nem külön-külön, hanem együtt, abban a harmóniában, amely Barcsay Jenő minden alkotásának legfőbb ismérve és jellemzője.
Egyik fő témája: Szentendre jellegzetes tájai, utcasorai és házai, amelyekben a sík és a tér ellentmondásának feszültsége izzik. A formák egymáshoz kapcsolódó arányrendje az, ami lenyűgöz és felemel egyszerre, ugyanakkor gondolkodásra késztet -  a művész
így kívánja felkelteni az emberekben szunnyadó alkotóerőt.
Sík és tér — látszólag hideg és merev geometriai fogalmak. Barcsaynál azonban művészetté emelkednek, mert képein a konstrukció tisztaságát áthatja a líra melege. A színek szépsége az élet melegségével vonja be ezeket a képeket. A felszabadult színélmények terem tik meg művei hangulatát, s keltenek mély, maradandó érzéseket a szemlélőben. S ebben nem kis része van Szentendre szépségének.
— Az én konstruktív festészetem Szentendréből nőtt ki
— vallja ma is, hetvenévesen.
— .Nem tudom elképzelni festői életemet Szentendre nélkül. Amikor először itt jártam , annyira megragadott szépsége, történelmet idéző 'hangulata, hogy nem tudtam tőle többet elszakadni. Pedig régen volt, 1929-ben, amikor az első nyaramat töltöttem ebben a patinás városkában. Egy életre szóló barátság fűz Szentendréhez, s ezért is tett boldoggá két esztendővel ezelőtt az a kérés, hogy én készítsem el a felépülő művelődési központ monumentális mozaikját. Eddigi két mozaikom márványból készült, ez viszont színes, muránói üvegmozaik lesz. Hegyi György és Rácz András közreműködésével novemberben kezdtük kirakását, és terveink szerint február közepére elkészülünk vele. És örülök annak is, hogy nem kell várni beépítéséig: áprilisban kiállításra kerül a Műcsarnokban.

(Pest Megyei Hírlap, 1970. január 14.)